Válság lesz vagy forradalom?

A szabadság ára

Ha a nagy erőhöz nagy felelősség társul, akkor valami nagyszerű dolog lesz belőle. Ha a nagy erőhöz felelőtlenség társul, abból meg katasztrófa.

A negyedik ipari forradalom új lehetőségeket hoz mindannyiunk számára. Ezek a lehetőségek szenvtelenek, ami annyit jelent, hogy bármilyen szándékot egyformán kiszolgálnak: lehet eszköze a jónak, a rossznak, az építésnek és a rombolásnak.

 A megnövekedett lehetőségekhez megnövekedett felelősségérzet is dukál, ellenben a szabadságnak ez az új foka végső soron rosszabb hellyé teszi a világunkat, mint amilyen e lehetőségek megjelenése előtt volt.

 A mesterséges intelligencia, a big data, a dolgok internete, a 3D nyomtatás, a nanotechnológia, a generált valóságok, az anyagtudomány és az adattudomány forradalmai olyan kaput nyitnak meg előttünk, amely elvezethet az aranykorba és a pokolba egyaránt – attól függően, hogy a mögöttes szándék milyen polaritású.

Ki a felelős?

 Milyen érzések kapcsolódnak ehhez a kérdéshez? Nem túl kellemes, ugye? Kicsit megremeg az ember lába ilyenkor, nem igaz?

 A felelős olyan valaki, akit megbüntetnek. Akin elverik a port. Aki elviszi a balhét. Akinek rossz lesz.

 A „Ki a felelős?” kérdést úgy értelmezzük, hogy „Ki rontotta el?” vagy „Ki okozta a kárt?”. Ezernyi példát lehetne még idehozni, lényegében mindegyik ugyanaz lenne.

 Ha a felelős bajban van, akkor a felelősség bűn.

 Ilyen hozzáállással sok jót nem várhatunk. Annak érdekében, hogy az új technológiák által elhozott új lehetőségek ne a jövő borzalmainak bölcsője legyen, első lépésként helyre kell állítanunk a felelősség renoméját.

Mi tehát a felelősség?

 Amikor kinevezünk valakit a cégben felelősnek, akkor olyan körülhatárolt befolyási zónát jelölünk meg a számára, amit felügyel, ahol döntéseket hoz, és amelyen garantálja az eredményeket.

 Az eredményeket úgy lehet garantálni, ha valaki minden körülményt képes irányítani. Mivel ez elérhetetlen, a garanciát úgy értelmezzük, mint ami „normál esetben” érvényes.

 Ahhoz, hogy ebben a „normál esetben”, vagyis a megszokott ügymenet keretein belül az eredmény elvárható legyen, olyan embert kell odatennünk, aki ért hozzá, döntési jogkörrel ruházták fel, kiismeri magát, rendelkezik mindazon eszközökkel, amelyeket a munkaköre megkövetel, és a cég (ideértve a vezetőt is) támogatja abban, hogy elvégezze a munkáját.

 Abban a pillanatban, hogy a fentiek közül bármi sérül, például nincsenek meg az eszközei, nem elégséges mennyiségben vagy minőségben, kiléptünk a „normál esetben” kereteiből, és ha ezek ellenére elvárjuk az eredmények garantálását, akkor a kinevezett felelősből bűnbakot csinálunk, a felelősséget meg lerántjuk a posványba.

 Saját tapasztalatom szerint a felelősség azáltal vesztette el eredeti nimbuszát, hogy sorozatosan irreális elvárásokat kapcsoltak hozzá. Feltételezem, hogy az ok-okozat lánc kezdetén a valódi felelősök a valódi felelőtlenségükért azon a módon akarták megúszni a felelősségre vonást, hogy olyan emberre mutattak rá, akinek nem volt meg a döntési képessége, mégis ő „vitte el a balhét”.

 A felelősséget csak olyan ember viselheti, aki döntésképes, és aki nem, annak nincs felelőssége.

Elmosódó határok

 Az én felelősségem arra terjed ki, ahol én döntök. Annak, hogy döntésképes vagyok, vannak szubjektív és objektív feltételei. Szubjektív feltétel például az elmeállapotom, a hangulatom, a tudásom. Objektív feltétel például az, hogy a feladataim elvégézésehez megvannak az embereim, az eszközeim, a költségkeretem. Ha ezek bármelyike hiányzik, a döntésképességem sérül, tehát a felelősségem sérül.

 Amikor megpróbálom garantálni az eredményt olyan körülmények között, melyben a befolyási zónámon kívül eső tényezők is jelen vannak, a felelősség irracionálissá válik, és a felelősség pontosan ettől fogva válik teherré, nyomasztóvá, stresszforrássá.

 Ha én, mint vezető, rákényszerítek valakit arra, hogy felelősséget vállaljon valamiért, ami nem tőle függ, akkor gyártottam egy bűnbakot.

 A felelősség körül kialakult vészterhes hangulat gyökere egyrészt a szándékosság, a felelősség áthárítása, másrészt a zavarodottság azt illetően, hogy meddig terjed egy személy hatóköre.

 „Ha nem vagy itt 20 percen belül, vége mindennek!” Egy ilyen mondat azonnal óriási stresszt vált ki abból, akinek címzik, mert a közlekedés ezernyi olyan tényezőből áll, melyekre nincs ráhatása, és az aggódás, hogy majd valamelyik ezek közül meghiúsítja a célt, rányomja bélyegét a hangulatára, ami talán nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy a célt ne érhesse el.

Azok az átkozott körülmények

 Mivel civilben a gyors autók megszállottja vagyok, maradjunk még a közlekedésnél.

 Egy fickó beül az autóba, majd súlyos balesetet okoz. Nem vezet valami jól, az autó sem egészen jó, és olyan helyzet állt elő, amit nem tudott megoldani. Mivel nem vezet elég jól, nem várható el tőle, hogy olyan képességeket, sőt olyan idegrendszert mutasson fel, mint a világ legkiválóbb sofőrjei. Mivel az autója tulajdonságai is meglehetősen szerények, nem várható el tőle olyan manőverezés, olyan gyorsulás, olyan stabilitás, mint egy sokkal jobb járműtől.

 Akkor tehát nem felelős az okozott balesetért? Dehogynem. De a felelőssége nem ott jelenik meg, hogy nem volt elég jő sofőr, és nem ott, hogy nem volt elég jó az autója, hanem ott, hogy mindezek ellenére kocsiba szállt, vagy ott, hogy belement olyan közlekedési szituációba, aminek a kimenetele erősen kétséges szubjektív és objektív okok miatt.

 Tisztán kell látnunk, hogy hol vagyunk döntéslépések, és hol már nem.

 A felelősségteljesség sokszor abban a döntésben jelenik meg, hogy nem megyünk bele valamibe, nem vállalunk fel valamit. (Ez természetesen nem óda a passzív emberekhez, csupán ténymegállapítás.)

Felelősség és technológia

Egy technológia koncepciójában lehet nagyon magas szintű, rendkívül fejlett, és mellette a megvalósítása lehet kezdetleges, járhat még gyerekcipőben.

 A nanomedicina egy kiváló példa erre. Az a gondolat, hogy mikroszkopikus gépeket küldünk be az emberi testbe, hogy ott sejt és molekula szinten avatkozzanak be az életfolyamatokba, például eltávolítsanak egy tumort, meglehetősen elrugaszkodott koncepció, ha azt nézzük, hogy a történelem folyamán ilyen nem nagyon merült fel.

 Ugyanakkor maga a megvalósítás még kezdetleges, hiszen még csupán néhány sikeres állatkísérleten van túl. Nem ismerik még eléggé a technológiát, nincs elég tapasztalat, nincs elég eset ahhoz, hogy statisztikai elemzéseket készíthessünk.

 Az a potenciál, ami a nanomedicinában rejlik, egyszerűen lenyűgöző, de még nem tartunk ott, hogy ez legyen a valóság, még csak elindultunk azon az úton, amelyen ezek a lehetőségek megvalósulnak egyszer. Ebből adódóan nanomedicinát alkalmazni korlátozások nélkül, felelőtlenség.

 A döntésképesség körülményeinek megteremtése a mi felelősségünk. A technológiára ez például úgy igaz, hogy energiát fordítunk arra, hogy valóban megismerjük, és nem támaszkodunk ködös elképzelésekre.

 Hagyni, hogy elragadjon valamiféle sci-fi életérzés, és lecsapni mindenféle AI-ra meg analitikai eljárásokra, amikről azt se tudjuk, eszik-e vagy isszák, felelőtlen hozzáállás. Nem fogjuk tudni ezeket integrálni a cég működésébe, fennakadáshoz és káoszhoz fog vezetni a rengeteg ismeretlen újdonság, ami a cég végét is jelentheti, holott a cél éppen a hatékonyság növelése volt.

 A tudomány és a technológia fejlődése olyan eszközöket ad a kezünkbe – bárki kezébe! –, hogy vagy elkezdünk komolyan felelősséget vállalni ezekért, vagy nagyon csúnya dolgok jönnek.

 A negyedik ipari forradalomnak el kell hoznia a felelősség korát.

További izgalmas témák Beck Zsolt Válság vagy forradalom? című könyvében találhatóak. Rendeld meg itt: https://www.valsagvagyforradalom.hu

Az egész 2004-ben kezdődött

2004-ben megjelent a Facebook és a Flickr, 2005-ben a YouTube, 2006-ban a Twitter, 2007-ben a Tumblr, 2010-ben az Instagram és a Pinterest (hogy csak a Magyarországon legismertebbekről ejtsünk szót). A közösségi média mindent megváltoztatott. Hatására átalakultak a kommunikációs szokásaink, új iparágak születtek, alapjaiban változott meg a hirdetési iparág, a marketing és a média.

A plakát, a röplap és az újság évezredes, a mozi, a rádió és a tévé évszázados előnnyel rendelkezett az internettel szemben, ez utóbbi mégis meghatározóbb platformmá vált náluk alig három évtized alatt.

A nyomtatott sajtó napjai azóta vannak megszámlálva, amióta az olyan nagymultú óriások, mint például a New York Times az 1990-es években elindították weboldalukat, és ugyanezen évtized végén megjelentek a blogszolgáltatók.

A közösségi média mára az első számú médiummá lépett elő. A Z-generáció már szinte egyáltalán nem olvas újságot, nem hallgat rádiót, nem néz tévét, számukra a digitális platform minden mást kiszorított. A közösségi média decentralizálta a médiát, a tartalomgyártást pedig olyan szakmává tette, amiből meg lehet élni, esetenként jelentős vagyont lehet belőle összehozni és számottevő befolyást lehet vele gyakorolni hatalmas tömegekre.

A vörös óceán története

A kék és vörös óceán egy metafora. A kék óceánban béke honol, a vörösben a túlélésért vívott harcban a veszélyesebb halak széttépik a gyengébbeket, és a vér megfesti a vizet. A kék óceán olyan üzlet, olyan piaci szegmens, ahol béke van, mert csupán egyetlen szereplő van jelen, vagy a cégek elférnek egymás mellett. A vörös óceán olyan piac, olyan iparág, ahol a konkurenciaharc meghatározza a mindennapokat.

Kezdetben minden kék óceán volt, és idővel minden kék óceánból vörös lesz.

Amikor a hagyományos levélküldéssel foglalkozó posta már javában vörös óceán volt, az e-mail megjelenése létrehozott egy kék óceánt. Azóta nagyjából az történt, hogy az e-mail ágazat vörös óceánná változott, a posta pedig kezd kék óceánná szelídülni, mert lassan kihalnak a nagyobb halak.

Az újságírás az ókori Rómában született meg. Az első újságokat kézzel másolták, a példányokat elvitték a legtávolabbi provinciákba is. A cikkek ünnepekről, építkezésekről, híres emberek tetteiről szóltak.

Másfél évezreddel később a sajtó megérkezett Európába. 1689-ben elfogadták az első sajtószabadságot védő törvényt. Az amerikai újságírás 1704-ben indult útnak, és már a kezdetekben felhasználták reklámozási célokra.

A 19. század végén feltalálták a gőzhajtású papírmalmot, az újságkiadás innentől vált nagy hasznot hozó iparággá.

Az első rádióadás 1910. január 12-én hangzott el, az egész világon néhány százan hallották. A kereskedelmi rádiózás 1920-ban indult, az Egyesült Államokban. Budapesten 1925. december 1-én vette kezdetét a rádiózás története.

Az első televíziós adásra 1926-ban került sor. A műsorszolgáltatás 1935-ben kezdődött. Tihanyi Kálmán és Mihály Dénes feltalálók jelentős mértékben hozzájárultak a tévé megszületéséhez.

A tömegmédia sztárokat termelt ki, véleményformálókat alkotott, milliárdok nézeteit formálta, kultúrákat változtatott meg, és esetenként társadalmi katasztrófákhoz járult hozzá.

Extrém magas belépési küszöb

A média tipikusan az az iparág volt, amelybe roppant nehezen lehetett bekerülni. Aki újságot, rádióadót, tévécsatornát akart elindítani, annak engedélyezések tömkelegén kellett átvergődnie, kiterjedt kapcsolatrendszert igényelt, és olyan bankszámlát, amelyen a végösszeg csak a nagyobb monitorokon fért ki egy sorban.

A csatornák, frekvenciák, szerkesztőségek, nyomdák, terjesztők, adóállomások korában a médiavállalkozások milliárdos tőkéből indultak el, hatalmas költségvetéssel működtek, és a sikert semmi nem garantálta. A jogi környezet változásai még a középtávú terveket is felülírhatták.

A nulla belépési küszöb

Azután jött a közösségi média, és a belépési küszöb valahonnan a Mount Everest magasságából lezuhant a talajvíz szintjére. Mindenkinek lehet saját médiája, a néhány kivételezett helyzetben lévő médium helyét átvette a végtelen számú amatőr médium

Bárki egyetlen fillér befektetés nélkül elindíthat egy online magazint, újságot, szaklapot, rádiót vagy tévécsatornát. A szabályok sokkal lazábbak, a vonatkozó törvények nemzetközi trendeket követnek és azokhoz igazodnak. A költségvetés nélkül vagy minimális költségvetéssel működő médiumok óriási bevételeket termelhetnek.

Egy blog elindítása néhány perc, nem igényel szakértelmet, sem befektetést. Egy online rádió, audioblog, videocsatorna, vlog (video-blog: a blogger nem leírja, hanem kamera előtt elmondja a gondolatait) beindítása néhány óra. Az okostelefonok korában még egy online tévécsatorna elindításához sem kell pénz. A kontentgyártók (tartalomgyártók, legfőképpen videós tartalmakra használják a szót) kivételes esetekben dollármilliókat kereshetnek évente. Annyit, vagy többet, mint a hagyományos média legnagyobb sztárjai.

A közösségi médiában új véleményformálók, új sztárok jelentek meg, akik a legnagyobb médiumok olvasottságával, hallgatottságával, nézettségével vetélkedő, vagy azokat meghaladó közönséget tudhatnak magukénak. A Z generáció számára már egyáltalán nincsenek sztárok a konvencionális médiában, a legtöbben médiaszemélyiségeket sem tudnak megnevezni a közösségi médián kívül.

A közeljövőben az egyszemélyes vagy néhány fős médiavállalkozások száma exponenciálisan növekedni fog minden korosztályban. Egy Youtube csatorna, vlog, vagy blog felfuttatása elsősorban időbeni befektetést kíván, ezért várható egy nagy robbanás, amikor a nyugdíjas korosztály felfedezi magának ezt a lehetőséget.

Következmények

A Z generáció ösztönösen használja az internetet, általában sokkal jobban értenek hozzá, mint szüleik vagy tanáraik. Ennek egyik következménye, hogy olyan életkorban találkoznak az erőszakkal, a szélsőséges ideológiákkal, a pornográfiával, a politikával, az aberrációkkal, amikor még nincs meg az élettapasztalatuk ahhoz, hogy megfelelően értelmezzék ezeket, és nem tudnak kihez fordulni, aki megértően segíteni nekik ezeket a dolgokat a helyükön kezelni.

A közösségi média gyerek- vagy tinisztárjai gyakran a legtisztább értelemben vett kapitalisták. Nézettségi adatokat néznek, lájkokat számolnak, és azt adják, ami a jobb számokat hozza. Sokszor a legcsekélyebb megértés nélkül, érzelmek nélkül. Ha a kislány azt látja, hogy a fürdőruhás videóját többen nézték, mint a többit, akkor egyre többször fog fürdőruhás videót készíteni, és fel sem merül benne, hogy kik nézik.

Egy-egy felkapott Youtube csatorna, melyet 1-3 ember kezel, gyakorlatilag büdzsé nélkül, nagyobb nézettséget érhet el, mint milliárdos költségvetésből működő, hatalmas szakembergárdát foglalkoztató tévécsatornák.

A nézettsége miatt véleményvezérré váló gyerekek és tinédzserek kiszolgálnak bizonyos kereskedelmi érdekeket, ami egy határon belül teljesen rendben is lehet, de könnyen elszaladhat a ló, és a fiatal elhiheti, hogy ez mind róla szól, és csak róla.

Az, hogy a centralizált média kezd eltűnni, és helyette a decentralizáltság válik megszokottá, sok szempontból nézve olyan jelenség, ami jó. A bebetonozott, jól fizetett, elfogult médiamunkás helyét több millió tanulatlan, tájékozatlan, felelőtlen amatőr veszi át, és kiabálja véleményét a világba: talán ugyanolyan rossz. Az, hogy egy témában nem egyetlen vagy kettő darab véleményt lehet hallani, hanem mérhetetlenül sokat, inkább egy pozitívuma a közösségi médiának.

Tartalomgyártás otthon, mint vállalkozás

A médiába való bejutás feltételeinek teljesítése könnyű. Ez a fajta vállalkozás mindenki előtt nyitva áll, most azonnal el is kezdheti. Eljutni odáig, hogy ebből a vállalkozásból meg lehessen élni, nehéz, jelentős sikereket elérni pedig nagyon nehéz.

Ellenére annak, hogy annyira egyszerű az indulás, a vállalkozás felfuttatása ugyanolyan vállalkozói munkát igényel, mint bármely más iparágban. A felkapott csatornákat, bloggereket hatalmas cégek menedzselik, a közösségi média sztárjai pedig idővel profikká érnek.

A tartalomgyártás ma már olyan szakértelem, melyhez egyre inkább mindenkinek értenie kell. A hagyományos vállalkozások marketingjét a közösségi média egészíti ki vagy fedi le.

Negyed évszázadon belül a klasszikus média a maga konvencionális eszköztárával, technológiai hátterével gyakorlatilag eltűnik, és az internet lesz az egyetlen platform. Ez részben azt jelenti, hogy a világhálón olyan szabályozások jelennek meg, amelyek itt még szokatlanok (a GDPR, és a nagy port kavart Directive on Copyright in the Digital Single Market az első fecskék), részben pedig azt, hogy az egyedi tartalomgyártóknak még nagyobb tudással, még több kreativitással kell rendelkezniük, hogy átjussanak az egyre hangosabb marketingzajon.

A közösségi média végérvényesen vörös óceánná változott.

További izgalmas témák Beck Zsolt Válság vagy forradalom? című könyvében találhatóak. Rendeld meg itt: https://www.valsagvagyforradalom.hu

Fények az éjszakában

Hagyományainknak történelme van, melyeket, ha megvizsgálunk, megértjük, miért voltak egykor hasznosak, el tudjuk dönteni, hogy hasznosak-e még a jelen időben, vagy már meghaladtuk azokat.

A nappal és az éjjel váltakozása kényszerűen magával hozta az aktív és passzív periódusok váltakozását. A sötétben folyamatosan táplált tábortűz csak támpontot adott az ősembernek, annyi fénye már nem volt, hogy mellette dolgozni is tudjon. Később, a több tűz, a fáklyák, mécsesek, lámpások valamivel világosabbá tették az éjjeleket, de nem számottevően. A gázlámpások korában zárt helyeket elfogadhatóan be lehetett világítani ahhoz, hogy nem nagy pontosságot igénylő munkákat napnyugta után is el ehessen végezni. Mindehhez természetesen gázra volt szükség, amihez gázpalackokat kellett cipelni és beüzemelni hatalmas mennyiségben, később csővezetéket építettek ki, és még több gázt fogyasztottak.

Végül Edison a villanyégővel elűzte a sötétséget. Az éjjel olyan volt, mint a nappal, az erőművek és a kábelek végleg megváltoztatták a látképet, és az emberiség belépett az egyre növekvő energiaéhség korába.

Ma még, 2020 elején, még mindig számít, hogy nappal van, vagy éppen éjszaka, éjjel a legtöbb cég álomra hajtja a fejét, a legtöbb üzlet bezár. Ennek energiatakarékossági okai vannak, túl azon, hogy ez a hagyományunk.

Rövidesen ez is végleg megváltozik, és a világ soha többé nem megy aludni.

Úton a 24 órás kereskedelem felé

Egy webáruház az év minden napján, a nap minden másodpercében működik, rendeléseket fogad, dolgoz fel, automatikusan kommunikál a vásárlóval, a bankkal, a cég adatbázisával, és azokkal az alkalmazottakkal, akiknek feladatuk van a rendelésekkel. Az áru összeállítása, csomagolása, kiszállítása ritkán folyamatos, itt még az esetek többségében van eltérés nappal és éjszaka, hétköznap és hétvége között.

Hosszú ideje tendencia, hogy a boltok részben vagy egészében átköltöznek az internetre. Néhány termék már csak online boltokból szerezhető meg, vagy ott sokkal egyszerűbb hozzájutni.

A trend egyértelmű: az e-kereskedelem egyre elterjedtebb, egyre egyszerűbb, egyre gazdaságosabb, és a cégek igyekeznek elsődlegesen vagy kizárólagosan online boltot fenntartani, azokon a területeken, ahol ez megoldható.

Az elkövetkező évtizedben a teljes szféra online túlsúlyba tolódik át, a hagyományos boltokban egyre nagyobb teret kap az önkiszolgálás mellett az automatizált kiszolgálás és fizetés, valamint a teljesen ember nélkül működő üzletek.

Ennek folyományaként közeledünk ahhoz az állapothoz, amelyben a kereskedelem átáll 24 órás üzemelésre. A rendelés, kiszállítás bármely napszakban elérhetővé válik, a boltok és szolgáltatóegységek folyamatosan nyitva tartanak majd, emberi munkaerő nélkül, vagy minimálisra szorítva az élőmunkát.

A cégek sem alszanak többé

Miért zár be egy cég? A munkatársak hazamennek élni a privát életüket. Nincs annyi munka, hogy a megszokott 8-10 órás műszakon túl is legyen mit csinálni. Bizonyos napszakokban vagy hétvégén nincs ügyfél, vagy nem annyi, hogy megérje miattuk nyitva tartani. A takarítás, karbantartás, hibaelhárítás miatt időről időre fel kell függeszteni a cég normál működését.

A home office és a távmunka rugalmassá teszi a munkaidőt. Azok, akik úgy élnek, hogy a mindennapjaikba kizárólag a munkák határideje visz rendszert, vagy csak az eredmény számít, és azon kívül más követelmény nincs, hajlamosak arra, hogy elszakadjanak az alvás-ébrenlét fázis bevett rendjétől. Például a művészek között gyakori, hogy sem a napszakokhoz, sem az órához nem igazodnak, vagy kimondottan fordított életet élnek, és éjjel aktívak.

Vannak emberek, akik számára az éjszakai ébrenlét a természetes, ők kimondottan napnyugta után aktívak, ilyenkor képesek teljes figyelmükkel jelen lenni a felmerülő problémáknak.

A digitalizálódás egyik következménye, hogy az egész világ összekapcsolódik a kibertérben, melyben sem távolság, sem idő nem létezik. Egy cég munkatársai több időzónában élhetnek, és ez is egy lehetőség arra, hogy a vállalat a nap 24 órájában ébren legyen.

Az ügyfeleket meg lehet tanítani arra, hogy a cég folyamatosan elérhető, rá lehet szoktatni őket a megszokottól eltérő nyitvatartásra, ügyrendre, amire számtalan hatásos marketingeszköz létezik.

Az Ipar 4.0 technológiái és szabványai lehetővé teszik a folyamatos működést, az állandó termelést és szolgáltatást. Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy a saját cégünkben hogyan tudnánk megvalósítani ezt. Bármilyen szegmensben dolgozunk, lesznek, akik előrukkolnak majd az állandó eléréssel, és el fognak húzni mellettünk.

Felszabaduló munkaidő

A kiegészítő automatizmusok feladatok alól szabadítanak fel, és naponta akár több órát is megspórolhatnak a munkaidőből. Mit kezdjünk ezekkel a plusz órákkal? Hogyan járjon el a vezető ilyen esetben?

Ha van még több munka, adjon még több munkát a dolgozónak? Ha nincs több munka, de a munkatárs már elvégezte, amit arra a napra előirányoztak, illetve a körülmények lehetővé tettek, akkor is csináljon valamit? Ha a munkaidő 8 órától 16 óráig tart, de 12-re minden elkészült, mi legyen utána?

Az automatizmusok felszabadítják az embert az automatizmusok alól. Tehát a legrosszabb, amit a fennmaradó órákkal kezdeni lehet, ha visszakényszerítjük az embereket az automatizmusokba, és olyan munkákra kárhoztatjuk, melyekre igazán nincs szükség, de kitölti azt időt. Ennél sokkal jobb megoldás, ha a fennmaradó munkaórákat elengedjük, és a munkanap arra a napra véget ért.

Ha az Ipar 4.0 technológiái megduplázzák a teljesítőképességet és ezzel megfelezik a munkaidőt, senki nem fog panaszkodni. Ez az employer branding egyik nagyon fontos eleme lehet.

Egy másik lehetőség, ha a fennmaradó órákat arra szánjuk, hogy a munkatársat továbbképezzük vagy átképezzük, a cég távlati céljainak és stratégiáinak megfelelően.

Ha a cég valamennyi lehetőséget tudja nyújtani, és a munkatársra van bízva, hogy melyikkel él, az is növeli a vállalat vagy a pozíció vonzerejét.

Konklúzió

A negyedik ipari forradalom alapjaiban változtatja meg az életünket. Újra meg kell találnunk a helyünket a világban. Fel kell nőnünk a lehetőségeinkhez.

Biztosan eljön majd az idő, amikor az évszakok, a természetes fényviszonyok, a hétvégék semmit sem fognak jelenteni többé. A városok szünet nélkül ugyanazon a rendkívül magas hatásfokon működnek majd, az év mindegyik percében. Ma még ez nem így van, a trend azonban egyértelmű.

Az első fecskéknek nehéz dolguk van, de legendává válhatnak, ha jól csinálják. Vannak, akik már elkezdték, mások a startvonalon állnak, a többség pedig szokás szerint még csak nem is gondolkodik a helyzeten.

Aki megszállottja a céljának, az szenved attól, ha nem haladhat a cél felé. Este bezárnak a boltok, bezárnak a hivatalok, és egy kicsit meghal a világ. Hétvégén ugyanez történik. Ennek a korszaknak rövidesen vége.

A home office, a távmunka, az eltérő időzónában élő munkatársak, az éjjeli baglyok, a kisegítő automatizmusok, a teljesen automatizált rendszerek mind eszközei annak, hogy olyan világot teremtsünk, ami soha nem hajtja álomra a fejét.

Ebben a világban bármikor bármit meg lehet tenni. Az ember bármikor hozzájuthat bármilyen termékhez, igénybe vehet bármilyen szolgáltatást, elintézhet bármilyen ügyet, elvégezhet bármilyen munkát.

Az már a saját választásunk lesz, hogy a lehetőséget mire használjuk fel. Dönthetünk úgy, hogy kevesebbet dolgozunk. Dönthetünk úgy, hogy több munkát végzünk el, és ezáltal növeljük anyagi biztonságunkat.

Képződhetünk, új utakat találhatunk a magunk számára. A lehetőség adva lesz, a döntés a miénk.

További izgalmas témák Beck Zsolt Válság vagy forradalom? című könyvében találhatóak. Rendeld meg itt: https://www.valsagvagyforradalom.hu

Civilben mindenki amatőr fejvadász

Régóta mondogatják, hogy valójában mindenki értékesítő. Nemcsak termékeket és szolgáltatásokat értékesítünk, hanem ötleteket, gondolatokat, terveket, célokat, a családban, a barátoknak, a partnerünknek.

A sales kétségtelenül áthatja valamennyiünk életét, de a HR-re is igaz ugyanaz. A vérségi kapcsolatokat leszámítva, a HR ott van mindenben, amelyben emberek közösen csinálnak valamit.

Ha az érzelmeket figyelmen kívül hagyjuk, azt a kijelentést tehetjük, hogy a személyes kapcsolatainkban megtapasztalt konfliktusok jelentős részben visszavezethetők a jelöltek kiválasztása és tesztelése során elkövetett hibákra.

Pontatlanság a HR-ben

A cégvezetőnek szüksége van egy emberre maga mellé, aki folyékonyan beszél angolul, németül, oroszul, otthonosan mozog az angol, német és orosz üzleti etikettben, kiismeri magát az építőipari startupokban, megbízható, önálló, de egyben csapatjátékos is.

Elkezdődik a jelöltek válogatása, interjúztatása, majd születik egy döntés, és a kiválasztott munkába áll. A főnök nagyon elégedett, széles a mosolya, majd jönnek a bajok, és fél év után kénytelen megválni az új munkatárstól, mert nem vált be.

Jön a következő, a következő, a következő, a következő: mindenki olyan jónak tűnik elsőre, de senki nem húzza néhány hónapnál tovább. A cégvezető egyre csalódottabb, egyre elkeseredettebb kijelentéseket tesz, megtörik az emberiségbe vetett hite, gyakran kifakad, hogy már nincs egy normális munkaerő az országban.

A főnök problémái a pontatlanságból erednek. Mire is volt szüksége? Valakire, aki folyékonyan beszél angolul, németül, oroszul, otthonosan mozog az angol, német és orosz üzleti etikettben, kiismeri magát az építőipari startupokban, megbízható, önálló, de egyben csapatjátékos is. És mi alapján szűri a jelölteket? Szőke haj, dús keblek, ringó csípő, laza erkölcsök…

A cég valós igényei és a szűrés paraméterei között nincs átfedés, mert hol van a magas szintű angol nyelvtudás, az orosz üzleti etikettben való jártasság, a startupok ismerete, vagy a csapatjátékosi mentalitás? Na, jó, az utóbbi megvan, de a többi tényleg hiányzik.

Felelősség a fejvadász vállán

Magyarországon magas a foglalkoztatottság, de a kvalifikált munkavállaló kevés, ami nehéz kérdéseket vet fel, valamint fokozott felelősséget ró a fejvadászokra és a cégek személyzeti osztályára. Az oktatás hiányosságai a HR-nél csapódnak le. A fejvadász próbálja szétválogatni az üveget és a gyémántot, mind szakmai, mind emberi vonatkozásban, hogy megkímélje a cégeket a rossz tapasztalatoktól, meg a belső képzés (sőt belső nevelés!) nehézségeitől.

Bár a látszat mást mond, és egyéni tapasztalataink is gyakran kétségbe vonják, tény, hogy haladunk a tudásalapú társadalom felé. A tudásalapú társadalom egy új kezdet, új dimenzió, új életszakasza az emberiségnek, de az átmenet nehéz.

A HR-nek csatasorba kell állítania az Ipar 4.0 vívmányait annak érdekében, hogy megfeleljen a kor kihívásainak. Bele kell integrálnunk a megszokott napi rutinba a fejlett technológiákat, ami magával hoz egy másfajta gondolkodást és attitűdöt is.

A HR evolúciója

Magyarországon a szocialista érában a személyzetis nem volt fejvadász, nem volt HR szakember. Az akkori gazdasági környezet ezt nem is követelte meg. A rendszerváltás után gombamód szaporodtak a vállalkozások, és az örökség ment tovább: megérzésre, és mindenféle elavult kritériumok alapján döntöttek jelöltek között, és azután megették, amit főztek.

Amikor világossá vált, hogy a személyzeti témakör önálló szakterület, melyhez bizony érteni kell, megjelentek a fejvadászok, és a cégek kiszervezték a HR-t a profiknak.

Ez a korszak a végéhez ért, a nagyobb vállalatok már stratégiai ágazatként kezelik a HR-t, és elkezdték visszavenni a személyzeti ügyeket házon belülre. A szakma ezáltal nem tűnt el, nem hígult fel, a korábbi szakértőkből céges szamurájok lettek és lesznek.

A független fejvadász a jövőben különleges pozíciókba keres majd ritka specialistákat.

Az adatok és a HR

A tapasztalt mesterlövész mondja az újoncoknak: 1 milliméter tévedés a célzásnál 10 méter tévedés a célnál.

Visszautalnék a korábbi példára, amelyben a főnök céges szükségletei nem álltak összhangban a paraméterekkel, melyek alapján munkatársat keresett. A példa banális, a privát életben azonban gyakori, hogy amit tényleg szeretnénk, és ami alapján választunk, az két külön dolog.

Az adatalapú HR ott kezdődik, hogy a cég nagyon pontosan tudja, mit akar. Hangsúlyozom: nagyon pontosan. Mik azok a szakmai és emberi kvalitások, melyekre szükség van az adott pozíció betöltéséhez? Mik azok a szakmai és emberi hiányosságok, melyek kizáró okok? Komoly munka ezt mind végiggondolni, és megalapozott válaszokat adni, nem pedig hasraütésszerűen odaírni valamit a kérdések után.

Az adatok alapján a szakértő megtalálja majd azt a jelöltet, aki pontosan megfelel az elvárásoknak. Ha azonban a megadott elvárások nem pontosak, fontos paraméterek hiányoznak, értelmetlen igények kerülnek a listára, hiába lesz a jelölt száz százalékosan olyan, amilyet akart a cég, a hozzá fűzött reményeket nem váltja be.

Fals adatokból nem lehet csodát tenni.

Adatokra alapozva

Az Ipar 4.0 központi eleme az adat, illetve az a mindent átfogó törekvés, hogy a folyamatokat adatalapúvá tegyük. Hogyan tudja a fejvadász adatalapúvá tenni a munkáját?

Két kifejezés ötlik az ember eszébe: mesterséges intelligencia és big data. A mesterséges intelligencia üzemanyaga az adat, melyet a big data szolgáltat a számára.

Ha HR szempontból nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a big datát, akkor azt mondhatjuk, hogy ez a tökéletes pontosságú felmérés tudománya.

A big data előtti korban nem volt mód lekérdezni a teljes célcsoportot, annyit tehettünk, hogy különféle szempontok alapján úgynevezett reprezentatív mintát vettünk belőle, és a kiválasztott személyektől kapott válaszokat elemeztük. Ebből adódóan az eredmények sokszor döbbenetesen mellémentek, és az ezekre támaszkodó döntések bajt okoztak.

Ha volt egy 100 ezer fős célcsoportunk, amitől meg akartuk tudni, hogy mi a kedvenc színe, vagy milyen műfajú zenét szeret hallgatni, vagy mik a számára legszimpatikusabb emberi vonások, hogy a válaszokra alapozva felépítsünk egy vállalkozást vagy egy marketingkampányt, megkérdeztünk (jó esetben) 500 embert, és elemeztük a kapott adatokat.

Önnek mi a kedvenc színe? Ööö… a fehér. Mert a fehér a tisztaság színe, mert a fehér olyan nemes, mert… Azután az illető hazament, eszébe jutott a kérdés, majd rácsodálkozott arra a tényre, hogy alig van bármi fehér a lakásában és a ruhatárában. Egyszerűen nem vásárol fehér színű dolgokat, de a válasza alapján egy cég arra építi majd a brandjét vagy a kampányát, hogy fehér színű dolgokat árul – és bajba kerül.

A big data alapvetően másképpen működik. Ha van egy 100 ezer fős célcsoportunk, nem kérdezünk senkitől semmit, hanem megnézzük, hogy a 100 ezer ember milyen színű autót, széket, vázát, pólót, vagy akármit vásárolt az adott intervallumban, és az eredményre építkezünk. Nincs reprezentatív minta, nincs rossz válasz, nincs tévedés.

A HR-nek adatalapúvá kell válnia. Ez felgyorsítaná a kiválasztási folyamat egészét, és közel tévedhetetlenné tenné a fejvadászt. Ez ma még utópia, de olyan utópia, ami karnyújtásnyira van.

Mi áll ennek útjában? Jelen pillanatban elsősorban megkövült szemlélet. Ha ez változik, a többi már megy a maga útján: megjelenik a technológia a személyzeti osztályon, a fejvadászok irodájában, megjelennek a új éra szakemberei, adatbányászok, elemzők, és a munka egésze sokkal kiszámíthatóbbá, sokkal tervezhetőbbé válik.

Megkérdeztünk néhány hölgyet arról, hogy mi a véleményük a technológiai fejlődésről, hogyan élik meg a változásokat, mi tetszik nekik benne, és mitől tartanak. Egy fiatal, kétgyermekes anya azt a választ adta, hogy kifejezetten retteg az MI-től.

Ez egy gyakori félelem. Érthető, hiszen a média egyik fele folyamatosan arról számol be, hogy már lassan mindenben van valamilyen Mesterséges Intelligencia, a másik fele rémképeket fest a jövőről az elménkbe.

Az ismeretlentől való zsigeri félelmen nehéz úrrá lenni, mégis próbáljuk ezt meg azzal, hogy átgondoljuk az alábbiakat:

1. Az MI olyan szoftver, ami képes a tanulásra, önmaga fejlesztésére, és az egyedi gondolkodásra. Képes arra, hogy kíváncsivá váljon, kételkedjen, feltevésekbe bocsátkozzon, döntési lehetőségeket mérlegeljen, döntéseket teszteljen, és döntsön. Ilyen ma még nem létezik. Amit ma MI-nek neveznek, az csupán egy olyan szoftver, ami imitálja a gondolkodást.

2. Az MI nem ért semmit. Az MI-nek nevezett szoftverek képesek mondatokat megfogalmazni, cikkeket írni, zenét szerezni, de egyiket sem értik. Az MI nem érti a nyelvet, a gondolkodást, hanem csupán sablonokat, protokollokat használva old meg számára értelmetlen feladatokat. Azok a digitális asszisztensek, amik emberszerűen beszélgetnek velünk a telefonban, szintén nem értik, amit mondunk, és nem értik a saját válaszaikat sem. A valódi MI érti a nyelvet, érti a kérdéseket és a válaszokat.

3. A cselekmény motorja a konfliktus. Konfliktus nélkül nincs dráma, nincs jellemfejlődés. A cselekmény alapja minden esetben két egymásnak feszülő cél és szándék. Ez akkor is igaz, ha az egyik oldalon emberek állnak, akik élni akarnak, a másik oldalon egy személytelen természeti erő, ami szenvtelenül „teszi a dolgát”. A Terminátor filmekben az MI az emberiség ellensége, de ez csupán írói döntés, ami a konfliktust szolgálja. A Warhammer univerzumban a 40. évezredben járó emberiség már túl van egy kataklizmán, melyet az MI okozott, mely a múltban majdnem elpusztította fajunkat. Ez is csupán egy írói fogás.

4. Valamikor a jövőben alighanem létre fog jönni a valódi MI, az erős Mesterséges Intelligencia, ami képes a gondolkodásra, okosabb és találékonyabb az embernél. Ez az MI nem biológiai létforma lesz, hanem matematikai entitás. Az ember erőszakossága állati múltjából ered, genetikailag kódolt, olyan viselkedésminta, amely nagyon hosszú időn át záloga volt a fennmaradásunknak. Az MI háttere egészen más, nem az erőfeszítés-ellenerőfeszítés, nem a cél egy másik céllal szemben, nem az egymásnak feszülő szándékok alakították a karakterét. Az MI miért lenne erőszakos? Miért reagálna emberi érzelmekkel? Ez aligha lesz így.

5. Tételezzük fel, hogy egy emberfeletti MI, ami erőszakos személyiséget fejleszt ki magának, azzal szembesül, hogy az ember szennyezi a környezetet, és ahelyett, hogy ebben megoldandó problémát látna, amire javaslatokkal kell előállnia, arra a következtetésre jut, hogy meg kell mentenie a számára semmit nem jelentő élővilágot az embertől, ami teremtette és fenntartja őt, és ennek egyetlen megoldását fajunk teljes kipusztításában látja. Ahhoz, hogy bármilyen lépést tehessen az ügyben, rendelkeznie kell a legmagasabb szintű vezérlési jogosultsággal a hadsereg felett. Miért adná ki a kezéből a kontrollt a vezérkar, a politikai elit, a gazdasági meghatározó szereplői? Ez elképzelhetetlen.

Van egy mondás fejlesztői körökben, és ezzel zárnám a fenti rövid kis eszmefuttatásomat: az MI-nek okosnak kell lennie, nem emberinek.

További izgalmas témák Beck Zsolt Válság vagy forradalom? című könyvében találhatóak. Rendeld meg itt: https://www.valsagvagyforradalom.hu

Lehet úgy tenni, mintha valami nem létezne, de attól még fog. Lehet nem beszélni egy problémáról, besöpörni a szőnyeg alá, és eljátszani, hogy az nincs is: az egyetlen, ami történni fog, az, hogy soha nem oldódik meg.

Nagyon sokrétű társadalmi és történelmi okai vannak annak, hogy a nők és a férfiak megítélése a munkaerőpiacon miért tér el egymástól.

Bármilyen szakterületről legyen is szó, egy nő, aki belép a munka világába, húszas éveiben jár. Egy cég alkalmazásba veszi, kiképzi, betanítja, bevezeti a folyamatokba, pénzt, időt, energiát, törődést áldoz rá. A statisztika szerint még életének ebben az évtizedében nagy eséllyel elmegy szülni. Azután pedig ki tudja, mi lesz. Ezért innen nézve egy pályakezdő, fiatal nő kicsit félelmetes.

Egy középkorú nő általában megosztja figyelmét a munkája és a családja között. Ha választania kell, mindig, vagy az esetek többségében a családját fogja választani. Ezért innen nézve egy középkorú nő kicsit félelmetes.

A negyedik ipari forradalomban szinte minden megváltozik. Új szemléletmódokat, új hozzáállást kell elsajátítanunk, régi beidegződéseket kell felülírnunk.

A nők nem félelmetesek többé. Ezt valamennyi munkáltatónak meg kell értenie. A feltételek megváltoztak, számtalan munkakörben a home office és a távmunka nemcsak lehetőség, hanem egyenesen követelmény, a tudásalapú munkavégzés pedig egyre inkább mindennek az alapjává válik.

A munkaerőpiac annyi informatikust tud felszívni, amennyi van. Lehetne kétszer, tízszer, ötvenszer ennyi IT szakember, és mindnek lenne állása. Az ipar negyedik nagy korszakában nem állhat elő olyan helyzet, hogy túlkínálat alakul ki az informatikában, sokkal inkább az a probléma, hogy a gazdaság egészét negatívan érintő szakemberhiánnyal küzdenek a cégek.

Egyre több vállalat ismeri fel, hogy az IT azért érdekli kevésbé a nőket, mint a férfiakat, mert a marketinges és kulturális megközelítések inkább a férfiakat szólították meg. A nők az IT nagy reményei, és egész ágazatok sorsa múlik azon, hogy képesek-e nagy számban megszólítani a nőket, és vágyat ébreszteni bennük az IT iránt.

Az informatika több tucat területre oszlik, a kódolástól a dizájnon át a mesterséges intelligencia tanításáig. Rendkívül változatos tevékenység. A munkavégzés helyszíne és időpontja tetszőleges (leszámítva néhány igen speciális szegmenst, mint amilyen például a hírszerzés). Nagyon jól megfizetik, és a bérek emelkednek.

Az informatikus nőknek nem kell választaniuk a család és a karrier között. Ennek egyenes következménye, hogy a munkáltatók megnyugodhatnak: a nőkre építhetnek, az élet nem fogja őket válaszút elé állítani.

További izgalmas témák Beck Zsolt Válság vagy forradalom? című könyvében találhatóak. Rendeld meg itt: https://www.valsagvagyforradalom.hu